V. Somogy Megyei Gyermekvédelmi Hét - Gyermeknapi ajándék-mozi a Szivárvány Kultúrpalotában

Címkék: Támogatás

A Somogy Megyei Gyermekvédelmi Hét című rendezvény-sorozat harmadik programjaként, május 31-én ajándék mozifilmvetítésre várták a gyermekotthonban, lakásotthonokban és a nevelőszülői családokban élő gyerekeket és fiatalokat. Az idei évben mintegy 180-an jelentkeztek a „Mozi mindenkinek” címmel meghirdetett programra, amelynek a kaposvári Szivárvány Kultúrpalota adott otthont.

Az intézményünket nyolcadik éve támogató kulturális menedzser, Bujdosó Bálint ezúttal is olyan filmet keresett a népes közönség számára, amely a legkisebbektől a kiskamaszokon át a felnőttkorba érett fiatalok korosztályáig értékes élménnyel szolgál. Ezúttal az „Alvin és a mókusok 4: A mókás menet” című filmre esett a választás, amely szórakoztató, humorban bő fordulatokkal vonultat fel mozgalmas epizódokat a hétköznapi élet felhőtlen és árnyékos pillanatiból.

„A mókusok szeretnének nyugodtan élni. Számukra a nyugalom sok éneklést, sok evést és rengeteg rendetlenséget jelent, ám nevelőapjuk, Dave felforgatja a békés hétköznapokat. Meg akarja kérni a barátnője kezét, és hogy ne álljanak az új családja útjába, meg akar szabadulni a mókusoktól. Vagy hát lehet, hogy mindez nem is igaz…” –olvasható a filmről készül publikációkban.

A vetítésre érkezett gyerekek közül sokan felejtették a szemüket az egyedülállóan díszített épület homlokzatán és szép belső falain, mennyezetén, ami merőben más hangulatú a bevásárlóközpontok mozitermeihez képest. Az 1928-ban Városi Mozgóképszínház néven létesített intézményt egykor az ország egyik legrégebbi és legelegánsabb filmszínházaként ismerték el. Az épület - a több éves nagyszabású felújítása után is - megőrizte vendégei számára a klasszikus mozi-miliőt. Az ún. art-deco stílusban készült, egyiptomi elemeket is hordozó létesítményben, az egykori építtetői a mozgókép varázsát igyekeztek egybeolvasztani a fáraók világának misztikumával.

A nagybajomi Kékmadár Gyermekotthonban nevelkedő fiatalok a kézműves szakkörük során készítettek kedves ajándékot az alkalomra, így köszönve meg társaik nevében is a gyermeknapi mozifilmvetítést a támogatóknak.

IMG_20160531_145213[1].jpg

IMG_20160531_145305[1].jpg

IMG_20160531_1509432.jpg