Több mint nyolcszázan a patcai Katica Tanya Élményközpontban

Negyedik éve tette újra felejthetetlenné a Somogy megyei gyermekotthonokban, lakásotthonokban és nevelőszülői családokban nevelkedő gyermekek és fiatalok nyári vakációjának egy-egy kivételes napját a patcai Katica Tanya Élményközpont.

Mint azt korábban, az intézményünkkel kialakított együttműködés kezdetében Handó János tulajdonos-ötletgazda előrevetítette, minden nyáron minden a szakellátási rendszerben nevelkedőt a kísérőjükkel vendégül látnak egy-egy ajándék nap erejéig, az iskolai nyári szünet időszakában. A Somogy Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság részéről az első évben még 600-an éltek ezzel a kivételes lehetőséggel, idén azonban az intézményünktől már több mint 800 vendég lépte át, az országosan is nagy népszerűségre szert tett pihenés- és élményközpont kapuját.

Az évről évre bővülő, színesedő, az aktív pihenéshez és a felhőtlen játékhoz egyre sokszínűbb lehetőségeket felvonultató élményközpontban töltött napokra kedves, egyedi gyermekrajzokkal is megemlékeznek az intézmény-rendszerünkben nevelkedő gyermekek. Visszatérő tapasztalat, hogy az óvodáskorú gyermekeink éppúgy nagy lelkesedéssel sorolják utólag az élményeiket az ott töltött nap után, mint a kamaszkorú és az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt neveltjeink, miután itt ők is jócskán találnak számukra érdekes programokat.

Handó Jánosnak és munkatársainak ezúton is megköszönjük a kivételes – és nagy örömünkre immár rendszeresen visszatérő - támogatást.

01.jpg

02.jpg

Címkék: Támogatás


Vissza az előző oldalra