Nyugdíjas találkozó a Százszorszép Gyermekotthonban

A Százszorszép Gyermekotthon dolgozói nyugdíjas találkozót szerveztek volt kollégáik számára. Nagy örömünkre, a meghívottak szép számmal megtiszteltek bennünket jelenlétükkel a rendezvényen.

A szép, napsütéses délelőttön, a Százszorszép Gyermekotthon szakmai vezetője, majd a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgató asszonya köszöntötte a vendégeket.

A program, az intézmény lakásotthonában élő gyermekek műsorával kezdődött, majd intézménylátogatással folytatódott.  Büszkén mutattuk meg az elmúlt évek átalakulását, felújításokat, miközben régi emlékek, eseményeket elevenítettünk fel.

Kissé elfáradva tértünk vissza az intézmény hátsó udvarán felállított, és az ebédhez megterített asztalokhoz.

A lakásotthon, és az anyás egység lakói segítettek az ebéd felszolgálásában, és a gyermekek által készített ajándékok átadásában.

Ebéd után, még kötetlen beszélgetés keretében válaszoltunk kérdéseikre, mesélték el, ki hogyan éli mindennapjait a nyugdíjba vonulása óta.

Egy nagyon kellemes, régi szép emlékeket felidéző napot töltöttünk el így együtt, melyet hagyományteremtő szándékkal szerveztünk.

 

Fenyvesi Erzsébet

szakmai vezető

Címkék: Rendezvények


Vissza az előző oldalra