Humorral és végtelen bizalommal helyrebillenhet a gyermeklélek is

Koronczi Gábor Tamásné pszichológus legfőbb siker­élménye az, ha megtisztelik bizalmukkal a gyerekek, a kamaszok s a fiatal felnőttek. A somogyi gyermekvédelem egyik ikonikus alakja negyedszázada dolgozik védenceiért, ám hivatása túlnő a lélekápoláson. A gyermekvédelmi szakellátásban élőkért és az őket szolgáló munkatársakért végzett munkáját Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el augusztus 20-a alkalmából.

Bár borsodi születésű, de 30 esztendeje somogyi lett, amikor igent mondott vőlegényének, az osztopáni körzeti orvosnak. Korábbi szakmai tapasztalatai azonban máig kísérik hivatását. Képesítés nélkül kezdett tanítani Hejőpapin, majd zömmel halmozottan hátrányos helyzetű roma gyerekek gyűrűjében oktatott Hejőszalontán, s közben a sárospataki tanítóképzőbe járt, ahol pszichológiai témából írta szakdolgozatát. Az ikergyermekek emlékezetének összehasonlításáról értekezett. Akkor még nem gondolta, egyszer ő is ikerfiúknak ad életet…

Arról mesélt: mindig különös empátiával fordult a segítségre szoruló gyerekek felé. Szívesen foglalkozott pszichés problémákkal küszködő tanítványaival, és mindenkor igyekezett személyre szabottan fejleszteni őket. Akkoriban különösen innovatív módszernek számított az oktatásban a Zsolnai-program, melyet maga is elsajátított. Osztopánban lakásotthon-vezető lett, ám sokrétű elfoglaltsága ellenére nem mondott le a tanulásról; gyógypedagógus tanárként végzett a Kaposvári Egyetemen, majd a Károli bölcsészettudományi kara következett, ahol pszichológus diplomát vett át. Azt mondta, annyira vonzotta az emberi lélek, muszáj volt folyamatosan képeznie magát. A kérdésre, hogy számára kihívás, megrendültség vagy misszió-e a lélekgyógyászat, nem kellett sokat töprengenie a válaszon. Úgy véli: mindegyik, de a megrendültség különösen. Időnként a fájdalom is megjelenik a találkozásokon, mivel – játékos-humoros kommunikáció ide vagy oda –, a múlt és a jelen többnyire sötét árnyait érintik ezek a beszélgetések.

– Nehéz ép ésszel felfogni azt, hogy itt ül velem szemben ennyi kisebb-nagyobb gyerkőc, és egyikük sem arról beszél, hogy szerető családi légkör vette körül odahaza. Örülök, hogy megtisztelnek bizalmukkal, és vágynak a rendszeres, havi egy-két találkozásra, beszélgetésre. Várják szüleik látogatását is, akiknek egy része áltatja őket. Azzal húzzák-halasztják az időt, hogy már kifestették a szobáját, hamarosan hazaviszik, én meg tudom, hazugság az egész… De legalább őket látogatják! Akadnak szép számmal, akikre nem is kíváncsiak a szüleik. A gyermekvédelmi ellátás védőburkában élve, előbb-utóbb rádöbbennek gyökértelenségükre, kivetettségükre, keresik identitásukat, keresik önmagukat. Próbálom tartani bennük a lelket; már akiben lehet, és nem hatalmasodik el rajtuk-bennük a deviancia – summáz.

Vajon korunk „Árvácskái” könnyen megnyílnak, eljutnak a teljes kitárulkozásig, vagy folyamatosan nyitogatni-bontogatni kell szirmaikat? – kérdezem a kitüntetett pszichológust. – Mindegyikre akad példa, ám nekem a bizalom a legfőbb sikerforrás, mert az lehetővé teszi a haladást e közös úton. Persze az érdeklődő szülők sokat lendíthetnének a helyzeten, s valóban minden gyereknek családban lenne a helye – ahogy megfogalmazódik a kormányzati szándék –, de arra is van példa, hogy a kezdeti alkalmak után hátat fordít a dacos, lázadó kamasz, pedig megpróbálok humorral közeledni feléjük. Sőt, gyakran arra kérem őket: mondják meg, amiről nem szeretnének beszélni. Tudomásul veszem, és másra terelem a szót.

S hogy milyen a gyerekek jövőképe? Koronczi Gábor Tamásné úgy véli: tudják, mi lenne számukra a helyes út: tanulni, elvégezni az iskolát, legalább egy szakmunkásbizonyítványt szerezni, és dolgozni. Persze vannak, akik leérettségiznek, és a művészeti ágakban kiemelkedőt nyújtó tehetség sem ritka közöttük. Az Arany János Program, illetve a Csányi Alapítvány kínálta lehetőségek is doppingszert jelentenek, de a szabadság nagy felelősséget ró rájuk, nem is tudnak sok esetben jól élni vele, ám ezt (is) meg kell tanulni helyesen kezelni. Emellett az is vitathatatlan: akadnak köztük kallódók, akiket végleg elveszítettünk…

Ibolya – tevékeny életúttal tarsolyában – tyúkanyó módjára van jelen környezetében. Légyen szó Szennáról, Somogyjádról, Nagybajomról vagy Böhönyéről, ahol rendre megfordul. A lakásotthonban élőknek mindig konkrét segítséget ajánl fel, s a gyerekek biztosak abban, hogy számíthatnak rá. Lépéspróbáikra legbeszédesebb felelet a közeledés.

Mint kiderült, szexuális kérdésekkel is megkeresik. Nála nincs tabu téma, így bármiről, Isten létéről is kérdezhetik. 
– Nevén nevezett testrészekről van szó. Ez akár vulgárisnak is tűnhet, de csak így lehet eredményes a beszélgetés, hiszen gyerekeink a szexet gyakran összekeverik a szeretettel. Egy pszichológusnál nem lehet „kényes” téma. A Teremtőről, a hitről, a vallásgyakorlásról is szó esik közöttünk, mert szerencsére általában van istenképük. A gyermekvédelmi intézményhálózatban pedig lehetőségük is adódik a hit megélésére. Támogató jelenléttel próbálom segíteni őket e téren is – jegyezte meg.

Arra a kérdésre nemmel felelt, hogy e negyedszázad alatt eltöprengett-e azon: de jó volna ezt vagy azt a lurkót hazavinni a két fia mellé. – Bagdy Emőke professzor­asszony volt az egyetemen az intézetvezetőm, aki arra tanított: próbáljunk ne „bevonódni” a helyzetbe, különben sokkal megterhelőbb lesz elvégezni a feladatokat. Ha ez olykor elkerülhetetlen, akkor viszont adjuk át másnak a teendőket.

Beszédes csöndből töltődik a lélek

Koronczi Gábor Tamásné kérdésünkre elmondta: örül, hogy a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ vezetői észrevették, és elismerésre érdemesnek tartották erőfeszítéseit. Abban is biztos: helyesen döntött, amikor 4 éve nem ment nyugdíjba, kihasználva a Nők-40 lehetőségét, mert hivatását misszióként éli meg, hiszen a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermeknek legalább két traumája van: az egyik, hogy kiemelték a családjából, a másik pedig a kiemelés oka. S hogy miként regenerálódik az ő lelke? Úgy, ha magánpraxisában olyan gyerekekkel foglalkozik, akik ép családban nőnek fel, vagy ha szülők kérnek tanácsot csemetéjük neveléséhez. Az igazi kikapcsolódás számára azonban a tökéletes csönd, melynek hallani a hangját.

Menteni muszáj

A kitüntetett pszichológus – aki a pszichológushiány miatt munkaközösségvezetőként is felel azért, hogy a somogyi ellátórendszerben valamennyi gyermek megkapja a megfelelő lelki támogatást – lakásotthon-vezetőkkel is rendszeresen egyeztet, hogy ráirányítsa a figyelmet a csoportdinamikai jellegzetességekre. A tét ugyanis nagy: az emberi lélek megmentése.

FOTÓ: L.S.

SONLINE.HU

Az eredeti cikk itt olvasható!

Címkék: Büszkeségeink