Első és második díjat nyertek a Marcali Százszorszépes lányok, a XVIII. Vadvirág fesztiválon Esztergomban

Az Esztergomban már 18. éve megrendezésre kerülő Vadvirág Fesztiválon, a Marcali Százszorszép Lakásotthonból élő, Tirpák Edit, Tirpák Noémi, Tirpák Angéla és Pápai Viktória képviselte a Somogy Megye gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeit.

A lányok 2 féle produkcióval mutatkoztak be a színpadon. Havasi Balázs "Tavasz szél vizet áraszt" című zenéjére készített, "Virágok ébredése" című koreográfiával, az elmúlt évben már több helyen nagy sikert arattak. A balett, a Balatonberényi Művészeti Fesztiválon bronzminősítést kapott.

A második műsorszámuk egy gitárral kísért énekes produkció volt. Bródy János "Ha én rózsa volnék" című szerzeményét mutatták be.

A lányok kiválóan szerepeltek, melyet a zsűri által meghozott eredmények fémjeleztek. Egyéb kategóriában a tánc első helyezést ért el, míg a hangszeres előadásuk második a helyen végzett.

Egy nagyon kellemes, hangulatos napot töltöttünk el Esztergomban. A közel negyven produkció jó kedvet, vidámságot varázsolt a résztvevők arcára, melyet a házigazdák szívélyes fogadása, vendégül látása tett teljessé.

 

20150430_113512.jpg

20150430_113616.jpg

20150430_113829.jpg

Címkék: Büszkeségeink


Vissza az előző oldalra